Na, akkor kezdjük el.

Akarom mondani, norvégtanfolyam 1. rész. A Nyilas Holdú szívcsakralakók ajánlásával és támogatásával.


Elöljáróban szeretném kifejezni, mennyire örülök annak, hogy a félig komolytalanul felvetett ötletemet ennyien támogatjátok. Igyekszek megtenni mindent azért, hogy felkeltsem és ébren tartsam az érdeklődéseteket.
A bevezető észosztásban (azt hiszem, minden tanfolyam elején szoktak a nagyok összehordani egy ilyet) felhívom szíves figyelmeteket egypár dologra, amelyre jó lesz felkészülnötök - a kultúrsokk elkerülése érdekében.
Szokták mondani, hogy mielőtt bármilyen skandináv nyelvet elkezdene tanulni az enba, jól jön, ha németből és/vagy angolból van egy biztos tudása, alapozásnak.
Ebből azonban nem arra kell következtetni, hogy "a norvég, az olyan, mint az angol, csak más a kiejtése", sem arra, hogy "olyan, mint a német, csak egyszerűbb a helyesírása." Ennek a javaslatnak a tapasztalataim szerint csak annyi alapja van: előnyt jelent, ha van már némi gyakorlatotok a "nyugati" nyelvek elsajátításában. Attól még, hogy angolból perfekt vagy, messze nem biztos, hogy pöccre érteni fogsz mindent norvégból. Sok szó csakugyan hasonlít, de néha egészen mást jelent a két nyelven - kedvenc példám erre a "smell" szó, amely angolul szagot jelent, norvégul viszont azt, hogy "csattanni" :}}}} A német pedig - hm, rendszeres blogolvasók tudják, hogy nemrég kezdtem el németet tanulni és szenvedek is vele rendesen.)
A másik figyelemreméltó dolog, amely a norvégot különlegessé teszi, az, hogy valójában nem egy nyelv, hanem legalább három, de inkább több, egymáshoz nagyon (vagy csak kicsit) hasonló nyelvváltozat, dialektus létezik. Sokszor fordul elő, hogy az ország különböző vidékein élő emberek nehezen értik egymást, illetve rendszeres viccelődés tárgya egymás dialektusának cikizése. Hivatalos nyelvváltozat mindazonáltal kettő van, a bokmål és a nynorsk - ezekkel találkozhattok, ha újságot, könyvet, komoly honlapokat olvastok. Személyes blogokon, vagy dalszövegekben egyébként gyakori, hogy az enbaz a kedvenc, megszokott dialektusukban írnak - de általában véve, ha valamelyik hivatalos változatot elsajátítjátok, ezáltal elérhetitek, hogy el tudtok olvasni mindent, és valószínűleg a tévé-, meg rádióműsorokat is jól fogjátok követni. A helyi dialektushoz hozzászokás pár hónapot, azt hiszem, mindenki esetében igénybe fog venni.
Ebben az online tanfolyásban a bokmålt fogom bemutatni - egyrészt azért, mert notóriusan ezt használom szóban és írásban is (kultúrsznob vagyok és csakazértsem használok dialektust, üssetek!), másrészt pedig a nynorsk-ot a legtöbb norvég nem szereti. És méltán. Elég szintetikus nyelvnek hat, mint amit többféle dialektusból barmoltak össze. Tök mű, bár biztosan jó annak, aki szereti. Azért egypár nynorsk példára vagy hivatkozásra így is számíthattok, mert az életnek a kellemetlen dolgok is a természetes részei.
A keresztényebb érzelmű olvasókat megkérem, hogy legyenek türelmesek és vegyék elő a humorérzéküket. Erre azért lesz szükség, mert tananyagnak és szemléltető eszköznek túlnyomórészt a legkedvesebb black metal szövegeimet fogom használni, amelyek köztudottan nem a keresztényi áhítattól és üdvözült malaszttól ragyognak.
Nem vagyok sem nyelvész, sem pedagógus, csak egy kétnyelvű hermelin - ezért, hogy nyelvtani szabályok tekintetében nem leszek szakszerű és módszertanosságos, az LEHET, de hogy a való életben is így szoktak errefelé beszélni és írni az emberek, ahogyan azt bemutatom, az BIZTOS.


Nos, miután - remélhetőleg - feligazgattam mindenkit, kezdjük a legunalmasabb, leglehervasztóbb bevezető résszel, a norvég ábécével, és az egyes betűk kiejtésével. Meg egynéhány spéci hangzóval. Meg törvényszerűségekkel, amelyekkel találkozhatunk.
A norvég ábécéről azt kell tudni, hogy nem ától zéig tart, hanem ától å-ig. Van különbség ugyan a rövid és hosszú magánhangzók között, de egyrészt nem olyan brutáldurva, mint magyarul - magyar füllel hallgatva a norvég beszédet, a rövid magánhangzók kicsit mindig hosszúnak, a hosszú magánhangzók pedig mindig kicsit rövidnek tűnnek. A másik érdekes és szerintem nagyon muris dolog az, hogy norvégul kicsit mindig úgy hangsúlyoznak az emberek, mint ahogyan magyarul akkor hangsúlyozunk, amikor egy kicsit hetykén és pattogósan megpróbáljuk meggyőzni a másik embert valamiről. (Szemléltetésképpen hallgassátok meg a Darkthrone Panzerfaust albumán a "Snø og granskog" {Hó és fenyőerdő... már majdnem meg is tanultunk három szót, mit szóltok?} című outrót. Igaz, nynorsk-ul van, de a nyelv dallamának szemléltetésére remek példa. Fenn van YouTube-on, keressétek megfelé!)
Nézzük.

a - nagyjából normál a-nak szokás ejteni. Talán kicsit kevésbé mélyen, mint magyarul, de ez dialektusfüggő.

Például: atferd |en (viselkedés), avis |en (napilap).
b - komoly probléma ezzel sem lehet, ugyanaz a bé, amit megszoktunk. B mint brunost |en (karamellízű kecskesajt), b mint bra (nem, NEM melltartót jelent, egyszerűen csak annyit: jó, megfelelő.)
c  nem jellemző, hogy találkozhatnánk ezzel a betűvel. Frankón nem.
d ez sem okozhat meglepetést. D mint do |en (ez SEM azt jelenti, hogy "tenni valamit", hanem azt, hogy illemhely!), d mint dødsangst |en (halálfélelem). Viszont ha r után áll, akkor majdnem néma, vagy teljesen néma. Nordkap - északfok - például majdnem "núrkap"-nak ejtetik.
e - na, ez az e nem az az e, amelyet magyarul megszokhattunk, mert a legtöbbször kicsit inkább fálvidákiás á-ba szokott hajlani.  Bár nem ennyire durván, ahogyan most szemléltető jelleggel karikíroztam, de azért eléggé. Vagy ha mégsem teszi, akkor sem lesz olyan éles és magas, mint a magyar "e". A "ferdig" (kész) szót tehát majdnem "fárdig"-nek ejtjük, de nem egészen; a "vei |en" (út) is éppenhogy csak egy kicsit "á"-s, amikor pedig "hei"-jel köszönünk, akkor meg már éppenhogy csak. A szó végén az "e" kicsit mindig elhal, nyöszörgésszerűen félig kerül kinyögésre, és akkor sem jár sokkal jobban, ha a szó végén az utolsó magánhangzó. Hú... ezt megaszondtam, inkább példát mondok rá. A "hilsen" (üdvözlet) szót majdnem "hilszn"-nek szokás ejteni. Lesz még egy rahedli példa erre (majd mindjárt meglátjátok, miért, de először nyúzzuk végig az ábécét...)
- semmi extra, azt hiszem. F mint fengsel |et (börtön), f mint fordømmelse |n (ítélethozatal). Nem okozhat gondot.
g - ez sem igazán hogyhívják, szerintem. G mint grensesnitt |et (interfész, széhép magyar szó szerintem is), g mint gud |en (isten.)
A szó elején a g néma marad, ha mássalhangzó áll utána. (Aú, ez borzasztóan hangzik így!) A "gjest |en" (vendég) szó "jeszt"-nek ejtődik, a "gjennom" (át, keresztül, által) pedig "jennom"-nak.
A szó eleji g, ha i van utána, akkor néha jére változik. A gift |en (méreg... érdekes módon, ugyanez a szó jelöli a "házas" embert is :}}}}) szó "jift"-nek ejtődik pölö. Az ebből származtatott "forgiftning |en" (mérgezés) is megőrzi ezt a jó szokását.
A "jeg" (én), "meg" (engem), "deg" (téged) szavakban is jének ejtjük ki a gét. Steril bokmålban legalábbis. (Bergeniek "eg"-nek mondják a "jeg"-et, így, ahogy leírom, gével; itt Trondheimben meg ez a három névmás æ vagy e, mæ és dæ formát vesz fel.)
h - általában h, mint høflig (udvarias) vagy hovedside |n (főoldal.) Viszont ha a szó elején áll, akkor néma! Nincs kiejtve. Kész. Punktum. Így járt. A "hjemmeside" |n (honlap) szót tehát nagyjából "jemmeszíde"-nek ejtjük (nem, a végén sem ázunk nagyon, azt a mulya svédek csinálják, hogy mindenhol a-t ejtenek tisztességes e helyett... tudom, hogy ez offtopik, de kérlek Benneteket: szokjátok meg. A norvég "e" akkor sem "a", ha kicsit belehajlik. A nyálgép svédek áznak {mármint nem nedvesség értelemben, hanem az "a" hangok preferálásának értelmében}, de mi tisztességes emberi nyelven mondjuk ki a gondolatainkat.), a "hjertechakra" |et pedig "je{r}tecsakra" lesz. A hjemmebrent |et (házipálesz) pedig... már ki is találtátok biztos, hogy "jemmebrent"-nek ejtődik!
i - normál i, ahogyan megszoktuk. Az angol "áj"-ozást felejtsétek el, itt ilyen nincsen.
Az "i" hosszúsága egy érdekes kérdés, meglátásom szerint intuíciót követel az arra rácuppanás, hogy a "viking" szót "víking"-nek ejtjük inkább, a tid |en (idő) szó "tíd", a vin |en (bor) is "vín", de a "ting |en" (dolog) már rövidebb i, a "vinter |en" is.
j -jé, ahogyan megszoktuk. Nem akarok agyalogni. Attól még, hogy a gé néha eljésedik, a jé az jé marad. Jul |en (karácsony), jakt |en (vadászat), ésígytovább.
k - ennek sincsen semmi baja itten. Mármint önmagában nincsen: k mint kopp |en (csésze), k mint kropp |en (test). Kettőshangzókban szokott szerepelni, és ilyenkor más lesz belőle. Úgy, mint:
kj - éles "s" és "j" közötti hang lesz. A "kjærlighet |en" (szeretet) szóban is ez szerepel, de a "kjenne (-te, -t)" (ismerni, érezni) szóban is. Lehet normál "s"-nek ejteni, de a legtöbben egy kicsit selypítve mondják ki. Mindkettő helyesnek tekinthető. A "skj" hangzóval ugyanez a helyzet: skjønnhet |en (szépség), skjønne (-te, -t) (érteni, érezni) is ugyanezzel a beszédhibás s-sel ejtendő.
l - normál l - lidelse |n (szenvedés), lik |et (holttest), like (jelentésileg ugyanaz, mint az angol like, de aki lájknak ejti, azt a sarokba térdepeltetem kukoricára! Líke, likte, likt a helyes kiejtés, és aki még egyszer okvetetlenkedik, azt kiküldöm. {Elég jól emulálom a hülyepedag stílust? Csak a komolyan vehetőség érdekében.})
m - mint mugg |en (penész), munn |en (száj.)
n -  n mint natt |en (éccaka), n mint nøkkel |en (kulcs), ésígytovább.
o - na, ez megint a "fura norvég magánhangzók" egyike. Soha nem tisztán o (annak jelölésére az å használatos), hanem legalább egy kicsit mindig u, akkor is, ha nem mindig élesen u! (Ugyanaz a stílus, mint az "e" hangnál, biztos emléxetek.) A "tro |en" (hit) szó tehát majdnem trú-nak ejtetik, a "skog |en" (erdő) csaknem "szkúg". (A "csaknem" mértéke egyénre és tájszúlásra jellemző. Nyelvterületen élve kinyílik a fületek rá.)
p - pakkebehandling |en (csomagkezelés, Debianosok értik, miért ez jutott elsőként eszembe), prest |en (pap), plapp. (Ja, az nem.)
q - ritkán fordul elő, rendszerint csak idegen szavakban és néhány személynévben.
r - normál er. Mármint általában. (Nynohsk-ban és egypáh dialektusban ovuláhis ehh, de ehhől most nem éhtekezek sokat.) A szó végén ilyen érdekes r-z közötti átmenet szokott lenni - mármint, ha cilivi...cibilzá... kultúrálisan beszélünk, és nem kapkodjuk el a szavak végét.
s - minden esetben "essz", ha magában áll, soha nem zé. Tehát - németesek, nagyon ki fogtok kapni! - ha a "sol |en"-t nem "szúl"-nak, a "sammen"-t (együtt) nem "számm{e}n-nek ejtitek.
Mindazonáltal az "s" néha tényleg ess és nem essz. Törvényszerűen ess lesz:
a.) ha a szó elején áll és l van utána. Slå (ütni), az "sló". "Slik" (így), az "slík". Slappe av (kikapcsolódni), az "slappe av". Oszt csókolom.
b.) ha err után van. A "vers" az norvégul is "vers"-nek lenne mondva, de a nyelvet magát is "norsk"-nak (és nem "norszk"-nak, mer mingyá kapsz a kezedre a vonalzóval!) nevezzük. A karsk, a népszerű trønder lélekmelegítő ital is karsk-nak ejtődik.
(Viszont, akármennyire is el szokott halni az "r" ilyen esetekben, azért mégse ne duplaessnek mondjátok, mert ettől esetleg svédnek, vagy finom úri kisasszonynak néznek Benneteket!)
c.) vannak s-relatert hangzók: sj és skj az mindig "selypítős ess". Sjokk |en (sokk), skjære |n (szarka, egy csomó röpköd belőlük a környéken).
t - té, ahogyan azt el is várjuk. Viszont a szó elején (tilbake, vissza), ha magánhangzó van utána, akkor gyakran annyira élesen és megnyomottan ejtjük, hogy majdnem cének hangzik (kárpótlásként, amiért a nyelvben gyakorlatilag nincsen cé :}}}})
u - az egyik legérdekesebb. Szerintem. Nem normál u, hanem a legtöbb esetben kicsit ü, de inkább hátul, majdnem torokból képezve. Nem annyira, mint a fransziában, de azért kicsit mégis. (Mondjátok, nem sírtok még az értelemdús magyarázataimtól?) "Du" (te) az majdnem "dü"-nek hangzik, "full" (teli, illetve: részeg) rendszerint "füll", "musikk |en" "müszikk". Majd megszokjátok.
v - v mint verden |en (világ), v mint varm (meleg), v mint vekk (el, elfelé.)
w - csak idegen szavakban. De komolyan. Meg pár személynévben. De tényleg csak ennyi.
x - annyira nem szereti a norvég helyesírás ezt a betűt, hogy még a kísérlet is "eksperiment" és az extrémista is "ekstremist". (Bezzeg a barom svédek.)
y - úgy tűnik, hogy mivel szerencsétlen norvégok nem tudnak rendes "ü"-t ejteni, két próbálkozásuk is van rá, az egyik a - már kitárgyalt - "u" hang. A másik ez. Az y. Ez olyan, mintha i-t mondanál, de közben ü-re csücsöríted a pici arcodat. Dyp (mély), ypperlig (nagyszerű), dyr |et (állat).
z - a norvég nyelvben ez a hang azon a szinten nem létezik, hogy akinek ez az anyanyelve, az még a "zoom" szót is "szúm"-nak ejti. Nem viccelek.
ø - ugyanaz, mint a magyarban az ö. A hosszúság-rövidség kérdését leszámítva, természetszerűleg. Ødeleggelse |en (pusztítás), "ődelegg{e}lsze", "død |en" (halál) - "dőd", øl |en (sör) - "ől", røyskatt |en (hermelin)  - "rőjszkatt" ésígytovább. Ha szabvány angol klavid van, akkor írhatod "oe"-nek is. (Pár száz éve még így is írták.)
æ - na, áz á fálvidákiás á! Dá komolyán ám. Fæn - nagyjából olyan indulatszó, mint angolban a "fákk" (bár igének nem használják), és "fáán"-nak ejtik; kjæledyr |et (házikedvenc) - "sjáledyr" (az előbb makogtam el, hogy ez az "y" egy milyen "y"). Ha nincs norvég klavid, akkor írhatod "ae"-nek.
å - na, ez "a" norvég "o". Soha nem "a", soha nem "á", hanem o. Értve vagyok? Tåke |n (köd) az "tóke", år |et (év) az "ór", kål |en (káposzta), az "kól". Egyszerű megjegyezni, nem? (Írható aa-nak is. Családnevekben így is szokás írni, egyébként.)


Hú, enbaz, nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én kicsit elfáradtam, míg leírtam ezt az ábécésdit. Pedig volna még mit mondanom.
Nem vagyok ám meghúzatva (mármint a szokásosnál jobban nem), amiért a főnevek végére mindig tettem egy ilyen izét, hogy vagy |en, vagy |et! Ezt még hadd mondjam el. A főneveknek minden esetben van nemük. Akár személyt, akár tárgyat jelöl az a főnév, mindig van neme. Ezt minden egyes szónál javasolt megtanulni, akármennyire is kényelmetlen. (Egyébként van olyan dialektus, amelyben minden főnév "en".)
Vagy "közös nem" - elnézést, jobb szót nem tudok arra, ami hímnem, nőnem és tárgy is lehet, ez kapja az "en" végződést vagy előtagot.
Vagy "semlegesnem" - ez "et" végződést, vagy előtagot kap.
Hú, ez pedagógiailag egy katasztrófa volt. Mégpedig azért, mert jobb lett volna az elejére tenni, hogy mi ez a "végződés vagy előtag" akármi. Inkább szemléltetem pár példával, az többet ér, mintha átmennék pedagdroidba, jó?
Et år == egy év.
Året == az év.
En sopp == egy gomba.
Soppen == a gomba.
En katt == egy macska.
Katten == a macska.
Et hus == egy ház.
Huset == a ház.
Lecsorgott? Mondjátok, hogy lecsorgott! (Vagy azt, hogy nem, ha nem csorgott, és akkor megpróbálom értelmesebben.)


Emberek, legyen mára elég ennyi a nagy nyelvtudásból, mert már tényleg elfáradtam.
Arra kérek mindenkit: véleményezzétek, hogy mennyire érthető, követhető, amit írtam? Nem az egoizmusom kiélése érdekében kérdezem (áááá, dehoooogy), hanem azért, mert ha tényleg komolyan gondoljátok, hogy norvégul akartok tanulni velem, akkor Nektek is érdeketek, hogy felfogható tutoriálokat írjak. Ezért, ha bármi nem világos, szóljatok nyugodtan.
Meg egyébként is. Ha találtatok valahol valami norvég szöveget, amiről nem tudjátok, mit jelenthet, akkor kérdezzetek bátran; meg akkor is, ha tudni szeretnétek, hogy adott dolgot hogyan kell norvégul mondani! Ez nemcsak a mostani alkalomra vonatkozik, hanem bármikor máskorra is.
(És ne féljetek, nem fogok dolgozatot íratni holnap a mai anyagból! Mindenki a saját tempójában haladjon, azt javaslom.)

Add a comment

HTML code is displayed as text and web addresses are automatically converted.

Haut de page